Karácsonyt, a szeretet ünnepét nagyon várták már lakóink.

Az intézet munkatársai előkészületével összeállított interaktív ünnepi műsor nagy lelkesedéssel és szeretettel készült. „Karácsonyi manócskákkal” együtt izgatottan várták lakóink a karácsonyi csodát.

Az előadást követően az ajándékokat Karácsony „angyalai” tették a közösen feldíszített fa alá.

A tatabányai Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola igazgatónője, pedagógusai és diákjai az idei évben is intézetünknek, KEM MERI Szent György Központnak ajánlották fel Szent Erzsébet Napi gyűjtésüket, melyből karácsonyra játékeszközöket vásároltak. A jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel, sajnos személyesen nem adhatták át ajándékaikat, ezért rendhagyó módon juttatták el az adventi időszakban lakóink számára ünnepi műsorukkal együtt.

Ajándékaikkal és műsorukkal nagyon nagy örömet szereztek az intézetben élő gyerekeknek, fiataloknak!