Lélekhíd Integrált Szociális Intézmény által megrendezésre került Limonádé Fesztiválra néhány lakónkkal mi is elvittünk egy kedves, szívhez szóló műsort. A programon való részvétel lehetőséget adott arra, hogy Szent György Otthon verselői és énekesei megmutassák, hogy szorgalommal és kitartó munkával milyen színvonalas műsort tudnak nyújtani a hallgatóságnak. A délelőtt folytán limonádézás közben sokat nevettünk és beszélgettünk […]

Megtekint

Az idei évben is nagy várakozással készültünk a Március 15-i nemzeti ünnepünk eseményeinek megemlékezésére. Felcsendülő magyarságról szóló dalok hozzájárultak ahhoz, hogy lakóink átélhessék a nap szellemiségét. Az ismert dalok éneklésébe sokan becsatlakoztak. Beszélgettünk a magyar zászló eredetéről, színeinek jelentéséről, illetve a forradalmi nap történelmi eseményeiről, helyszíneiről és nemzetünk életébe örökre bevésődő nevekről. Kézműves foglakozás keretében […]

Megtekint

Nőnap alkalmából a következő verssel köszöntötte Bányi Antal, Kovács Csaba és Pap Ádám a HÁZ összes nő lakóját, dolgozóját:   Kecskés Béla: Szól a tavasz Szól a tavasz: itt vagyok! Eljöttem, mert hívtatok. Egész télen hó alatt álmodtam az álmomat. Szól a tavasz: itt vagyok, napsugárban csillanok, kezemben száz szál virág – annak adom, aki […]

Megtekint

Farsang alkalmából intézményünk lakói A gomba alatt című mese szereplőivé változva mutatták be a mese történetét. Így mulatságunkra rengeteg kis állatka gyülekezett össze. Néhány ellátottunk – kitartó munkájának eredményeként – egy szívhez szóló dallal, illetve tavaszváró versek elszavalásával köszöntötték társaikat. Aki csak tudott becsatlakozott a dal éneklésébe. Az összetartozás igazán szép pillanatát élhettük át… A […]

Megtekint

Karácsonyt, a szeretet ünnepét nagyon várták már lakóink. Az intézet munkatársai előkészületével összeállított interaktív ünnepi műsor nagy lelkesedéssel és szeretettel készült. „Karácsonyi manócskákkal” együtt izgatottan várták lakóink a karácsonyi csodát. Az előadást követően az ajándékokat Karácsony „angyalai” tették a közösen feldíszített fa alá. Intézetünkbe idei évben két gyermekcsoport látogatott el, hogy megajándékozzanak bennünket színvonalas, ünnepi […]

Megtekint

„Hegyek csúcsán fehér sapka, fenyőfákon hókabát… Távolban egy öreg apó cipelgeti puttonyát.”   Az idei évben is izgalmakkal telve várták a Szent György Központ lakói a „nagy szakállút”. Mikulás csengőjének hangja derűt hozott mindenki arcára. A lakók versekkel, téli dalokkal köszöntötték a Mikulást, akit a Mandula Színtársulat előadó művészei szállítottak „szánkójukon”. Persze Csabi ás Ákos […]

Megtekint

A Szent György Központ nyolc lakójával 2022. október 26-án kirándulásra indultunk a Tatai Fényes Tanösvényre. Ez a természetvédelmi területen elhelyezkedő ökoturisztikai látványosság néhányunk számára már ismerős volt, mégis mindenki nagy izgalommal készült az útra. A lápvidék, a feltörő karsztforrások és a csodálatos tündérrózsák látványa ellátottakat és kísérőiket egyaránt elvarázsolták. A bátrabbak kipróbálhatták a kötélhidat és […]

Megtekint

Matos Maja: Töklámpás Vettem egy nagy kerek tököt, ott csücsült a répák között. Narancsszín a fényes bőre, lámpást faragok belőle. Szeme helyén lyukat vágok, azzal kacsintgat majd rátok. Széles szájban ritka fogak, bizony szép lesz ez a kobak. A fejébe mécsest teszek. nem sokára kész is leszek. Árad a fény szemén, száján, úgy csücsül a […]

Megtekint

Az Apró Csodák Alapítványa és a KEM MERI Szent György Központ munkatársai által, 2022.10.13-án megrendezésre került a „Fejlődés tudásban, lélekben” konferencia. A konferencia célja, az volt, hogy olyan hasznos ismeretekkel gyarapodjanak a szociális területen dolgozó kollégák, amely segít megismerni a súlyos, halmozottan sérült emberek társadalmi jelenlétét, illetve, olyan gyakorlati tanácsokkal szolgáljon, ami a mindennapi ellátás […]

Megtekint

A hittantáborra KEM ISZI megszervezésében került sor. A három nap alatt érdekes és értékes programokon vehettek részt lakóink. Részesei lehettek Bibliai törtnetének, rövid betekintést tehettek a a szerzetes rendek életébe és kreatív foglakozásokon „kincseket” alkothattak. A színes programok feltöltötte a résztvevő ellátottjaink lelkét, melyről nagy szeretettel meséltek itthon, társaiknak is.

Megtekint