Az idei év járványügyi helyzete miatt intézményünk Farsangi mulattsága egy későbbi időpontban került megtartásra, mely hangulatát Czeglédy Gabriella – Áll a bál című verse foglalja össze: Farsangi fánk, pufóka, teremben áll a móka. Kéményseprő, Piroska, a szakács meg a kukta ropják együtt a táncot, mind megeszik a fánkot. A mulatságra hangolódásunkat Mandula színház színészei segítették […]

Megtekint

KEM MERI által megrendezésre kerülő első Kakaó Fesztiválra néhány lakónkkal mi is elmentünk, hogy kapcsolatainkat ápoljuk egy igazán vidám program keretében. A program lehetőséget adott jól ismert gyerekdalok, versek egyéni és csoportos bemutatásra, de természetesen a délelőtt fénypontja a finom kakaó volt, mely „szürcsölése” közben sokat nevettünk és beszélgettünk.

Megtekint

Március 15-én nemzeti ünnepünk eseményeire megemlékezésünk fejeztük ki lakóinkkal. Felcsendültek legismertebb magyarságról, régmúlt időkről szóló gyermekdalaink, melyeket tiszta szívvel énekeltünk lakóinkkal együtt. Elkészítettünk közösen egy óriás kokárdát különböző kézműves technikák alkalmazásával, mely intézményünk díszévé vált.

Megtekint